Álmok

 Sok gondolat merül fel bennem nap mint nap. Annyira gyorsan megy az idő, és újra olyan álmok gyötörnek…

Az életem teljesen megváltozott, annyira szép és jó most minden, de mégis ha le fekszem aludni és sikerül el aludnom, te újra feltűnsz az álmaimban. 

Pedig tényleg próbálok nem gondolni rád..nem is szoktam már, vagyis egyre kevesebbet jutsz eszembe, de aztán jönnek az álmaim és mikor felébredek akkor nagyon rossz amit érzek. 

Ürességet érzek és azt, mintha nem is léteznél. Valahogy azt érzem még mindig nehezen tudom elfogadni ha elveszítek egy embert az életemből, legyen az bárki is. 

Talán pontosan ezért is zártam be és ezért bízom meg nehezen bárkiben is, hiszen miért tárjam ki a szívem és a lelkem ha egyszer úgy is mindenki el tűnik? Minek ismerje a szívem és lelkem titkát egy idegen? Hiszen mondhatni már az vagy te is és mindenki más aki már nem az életem része. 

Nem értem emberek miért hallgatják órákig a másik szavait, miért mélyülnek el beszélgetésekben, miért hallgassák meg a másik legmélyebb érzelmeit ha évek múltán, már semmit sem tudnak a másikról? 

Ez nekem egy nagyon nehéz és fájdalmas dolog az életemben, hiszen nem csak társam még családom is ki hullott ilyen módon mellőlem. 

Nem mondom azt,hogy ez baj hiszen aki nincs mellettünk azért nem kár. Viszont ez a sok veszteség megtanított arra, hogy soha nem adjam oda a lelkem mélyét senkinek sem, hiszen ahogy elmennek a lelkem egy részét is magukkal viszik. 

Ez a gondolat van bennem az elmúlt napokban. 

Annyira jó lenne ha az álmaim nem érintenének ennyire meg, vagy ha nem is álmodnék olyan emberrel aki már nem az életem része.